Az egyesületről

„Vak kirándulás” a Tisza-tónál

Kezdőlap > Eseménynaptár > „Vak kirándulás” a Tisza-tónál

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is szerveztünk kirándulást látássérültek és kísérőik számára. Az úticél a Tisza-tó volt, ahol a sarudi Élményfaluba látogattunk el 21 fővel.

A házigazdák profizmusát és a helyszín fantasztikus adottságait dícséri a program tökéletes lebonyolítása és a változatos feladatok biztosítása.

Érkezéskor pogácsa és üdítő várta a csapatot, hogy az utazás fáradalmait kipihenve újult erővel kezdhessünk neki a feladatoknak. A rövid falatozás után a csapat könnyebb ruhába öltözött át és célba vettük a két, számunkra kikészített sárkányhajót.

A hajókba látássérültek és látók vegyesen kerültek elosztásra, majd egy rövid harsonaköszöntő után vízre bocsátottuk a hajókat és kezdetét vehette az evezés. A kezdeti „lapátösszehangolódást” követően mindenki profi módon szelte a habokat és a különböző egyedi, a csapattársak által kitalált vezényszavakkal hol motiváltuk, hol nevettettük egymást.

Természetesen az evezés nem telhetett el egy kis versengés nélkül, melyet az egyik csapat látványos különbséggel nyert, bár a másik csapat elmondása szerint csupán a részükről tett elővigyázatosságból adódott a nyertes hajó előnye.   Akár így történt, akár nem, minden résztvevő fantasztikusan érezte magát a hajókázás alatt.

A sárkányhajózást követően egy laza ebédet fogyasztottunk el, mely után a lovardát vettük célba, ahol gyönyörű hucul lovakat látogattunk meg. Külön élmény volt ezeken a kisebb termetű lovakon látássérültként ülni: érezni a ló mozgását, ahogy akadályt lép át, fordul és ügyesen engedelmeskedik a vezényszavaknak.

Több résztvevő is jelezte, hogy milyen különleges és megnyugtató érzés a lovat megülni, mire vendéglátónk elmondta, hogy az érzés nem véletlen: a lovakat kimondottan ajánlják különböző terápiás célokra is, pontosan amiatt a békés, harmonikus, nyugodt érzés miatt, amit vakon is pontosan megérez az ember.

A lovaglás után lehetőségünk volt jutalom répafalatokat is adni az állatoknak a jószágok nagy örömére.

Miután végeztünk a lovas programmal, ismét a vízé volt a főszerep: két motorcsónakra szálltunk és körbeszáguldottuk a tavat. Fantasztikus volt, ahogy a sebes szél fújta a hajunkat és imádtuk érezni a finom, friss, vízpermetes vizet az arcunkon!

A motorcsónakos kaland után ki-ki egyénileg választott programot magának. Volt , aki tandembiciklizett vagy hintázott, de a látó kísérők között többen is kipróbálták a SUP-ot (stand up paddle).

Nagyon aktív és izgalmas napunk volt, kár, hogy viszonylag hamar eltelt, bár ez valószínűleg a jó társaság, jó programok és jó hangulatnak volt köszönhető.

A nap végén kellemes és jóleső fáradtsággal indultunk vissza Budapestre a késő délutáni órákban. A csapat azóta is emlegeti ezt a kivételesen remek kirándulónapot és már meg is egyeztünk, hogy legközelebb is hasonlót fogunk szervezni.

A program megvalósításához külön köszönetet szeretnénk mondani a Magnetbank KAP program támogatásáért, valamit a jougyekért.hu oldalon beérkezett adományoknak.

A pénzadományok jó helyre érkeztek, ez nem vitás, de beszéljenek helyettem azok a fotók, melyek eseményen készültek.

Köszönjük!