Az egyesületről

Arany Bot Díj

Kezdőlap > Eseménynaptár > Arany Bot Díj

Hogy mi is ez a Díj?

Arra gondoltunk, hogy jó lenne elérni azt, ha nemcsak a vállalatok segítenék a látássérülteket a jól csengő „CSR” (társadalmi szerepvállalás) keretein belül,  de a segítségnyújtás begyűrűzne a lakosság és az „egyszerű” emberek közé is.

Persze tudjuk, hogy most is sokan vannak, akik segítenek, de ezekről kevés szó esik és nem látható elég követendő példa. Pont a követendő példa a lényeg: szeretnénk láttatni ezeket az embereket, hogy minél többen belássák, hogy nem ciki segíteni, sőt!

Erre találtuk ki az Arany Bot Díjat, amit három kategóriában (vállalati, civil és egyéni) adunk egy-egy díjazottnak, aki az adott évben a zsűri szerint leginkább megérdemli. A Díj honlapja, ahol bővebb információ és ajánlat is feltölthető a „jótevőkről” már elérhető a www.aranybot.hu oldalon.

A honlapon található egy felület, ahova bárki feltölthet a díjra ajánlást. Elsősorban látássérültektől várjuk az ajánlásokat, de bárki ajánlhat bárkit, akiről úgy gondoljátok, megérdemli a Díjat.

Tehát ha van ismerősöd, aki szerinted valami jót tett a látássérültekért, akkor erre a linkre kattintva http://aranybot.hu/jeloles-feltoltese/ könnyedén fel tudod tölteni az ajánlásod, csak egy rövid leírást kell adni arról, hogy miért ajánlod az illetőt/civil szervezetet / vállalatot.

Mindegy, hogy miben segítettek, az a lényeg, hogy megmutassuk, nemcsak pénzből lehet támogatni, hanem hozzáállással és apró figyelmességgel is.

Ha van bárki, akit ajánlanátok, akkor kérlek, osszátok meg velünk, vagy töltsétek fel a honlapra. A feltöltés vagy egyéb kérdés esetén állunk szíves rendelkezésetekre a megadott elérhetőségek bármelyikén.

Az ünnepélyes díjkiosztót a Fehér Bot Napja alkalmából fogjuk megszervezni október 15-e környékén. Az időponthoz közeledve folyamatosan töltjük az aktuális információkat az Arany Bot Díj oldalára.

Az Arany Bot Díj létrehozásában támogatónk a Szerencsejáték ZRt. és a Láthatatlan Kiállítás.

Kapcsolat:

www.aranybot.hu

info@aranybot.hu , info@bizzvakon.hu