Az egyesületről

Díjmentes kurzus munkáltatóknak, HR-eseknek: “Hogyan interjúztassunk látássérülteket?”

Kezdőlap > Eseménynaptár > Díjmentes kurzus munkáltatóknak, HR-eseknek: “Hogyan interjúztassunk látássérülteket?”

A program sikeresen lezárult.

 

Egyesületünk célkitűzése többek között a látássérültek munkaerőpiacra történő integrálásának segítése. A Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával 202-ben több területen is tudtuk ezt a célt támogatni.

Az érzékenyítő -oktató programok mellett lehetőségünk volt a cégek HR-es kollégáinak is segítséget nyújtani, hiszen sokszor azért is fullad kudarcba egy látássérülttel történő interjú, mert zavarba jövünk, nem tudjuk, hogy kell viselkedni/beszélni, milyen szavakat mondhatunk vagy épp nem mondhatunk.

Egyszerűbb inkább illedelmesen végighallgatni, aztán nem visszahívni az illetőt, hiszen ki akarna még egy ilyen kínos alkalmat?!

Hogy HR-esként ne kelljen feszengnünk emiatt és az interjú is élvezetes lehessen,erre segítettünk felkészülni: tippeket, trükköket adtunk, beszélgetünk a látássérülekről és az őket körülvevő “problémákról”, nehézségekről.

A kurzust a kiváló minősítésű HR tanácsadó szervezet, a Consilium-HR Kft munkatársai biztosították, ahol a Velencei-tavi kistérségi vállalkozóknak tartottunk előadást, amely nagy sikert aratott!

A workshopok során egy nagyon szépen felépített tematika mentén haladtunk végig, ahol nemcsak az interjúztatás kérdéseit vettük át, de mentorprogramot is készítettünk a leendő munkáltatóknak!

A tapasztalatok alapján a jövőben is számításba vesszük nem egy-egy konkrét cég, hanem térségeknek tartott kurzus/érzékenyítő program szervezését, hiszen így egy alkalommal/programmal több réteget is el tudunk érni.

Összességében elmondható, hogy a 3 napos program nagyon hasznos volt, sok új információra tettek szert a részvevők nemcsak az interjú során felmerülő problémákat tudják már kezelni, de vélhetően az azt követő időszakot is.

Külön öröm, hogy a programban két látássérült is részt vett, akik első kézből tudtak visszaigazolást adni, illetve a workshopok alatt is nagy segítséget nyújtottak, hiszen élesben lehetett kipróbálni a közös kommunikációt, szituációs helyzeteket.

E mellett a saját élmények és az életszerű tapasztalatok megosztása még inkább befogadhatóvá tette az ismereteket, amelyek így nem pusztán papír alapon jelentek meg és pont ez az, amitől tartós az élmény, tartós a tudás, hasznos a ráfordított idő és a befektetett energia.